Konyhatudomány-a magyar konyha alapjai

Így készülnek a legfinomabb magyar ételek, lépésről lépésre, abszolút kezdőknek is!


L e v e s b e t é t e k

Levesbetétek


A híg levesekbe: hús- csont- zöldséglevesekbe finomra gyúrt és vékonyra kinyújtott tésztából sokféle betétet készíthetünk.

A levestészta általános aránya 1 tojáshoz kb. 10 dkg. liszt.

A levesbetéteket a levesbe mindig utoljára, rántás, habarás, sűrítés után tegyük bele, így elkerülhető hogy a tészta szétfőjön.

Természetesen mindenféle tészta megvásárolható készen, előre csomagolva is, de ha valakinek kedve, ideje engedi, tanácsaim alapján akár maga is készíthet házilag finom tésztákat.


A levestészta összeállítása:

4 személyre készült levesnél, tehát kb 2-2,5 liternyi mennyiségnél számítunk:

2 tojást összedolgozunk kb. 20 dkg. liszttel és egy csipetnyi sóval. Addig gyúrjuk, míg homogén állagú lesz, ehhez semmilyen zsiradék vagy víz nem szükséges, így lesz a tésztánk eléggé száraz, mégis képlékeny.

Miután a tészta összeállt, és kinyújtottuk érdemes pihentetni, szárítani legalább 1 órán át.

A nyújtásnál a deszkát és a sodrófát meg kell lisztezni, így az nem fog hozzáragadni.

Következen néhány tésztaféle, melyeket ebből az arányú tésztából készíthetünk: 


Csipetke:

Ez az egyik fajtája a levestésztáknak, amelyhez az összegyúrt tésztát nem kell vékonyra nyújtani, hanem fillérnyi, vagy még ennél is kisebb darabkákra csipkedni és így szárítani és így beleszórni a levesbe. A tészta akkor főtt meg, ha a leves újraforrása után legalább készeresére dagadt és feljött annak tetejére.

Ajánlott levesek:

gulyások, bableves, zöldbableves, karfiol leves, zöldborsó leves


Reszelt tészta:

Összeállíás után a tésztát kb 1 óráig gombóc alakban szárítjuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük és a deszkány szétszórva még egy kis ideig pihenetjük, végül száraz tepsibe öntve és sütőbe téve kb. 20-25 percig pirítjuk.

Ez a tészta pirítás nélkül is belekerülhet a levesbe, viszont azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a pirítás sajátos és karakteres ízt kölcsönöz. Tehát ha nem akarjuk hogy a levesünk alapíze megváltozzon akkor ne pirítsuk, hanem anélkül szórjuk a levesbe. Főlési ideje megegyezik a csipetkéével.

Ajánlott levesek:

Hóslevesek, zöldséglevesek, csontleves

Nem tésztaalapú levesbetétek


Daragaluska /grízgombóc/

Egy tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a sárgáját, kissé megsózzuk, és annyi darát adunk hozzá / kb. 4-5 dkg-ot/, hogy egész gyenge tésztát kapjunk. Csendesen fővő levesbe kanállal, vagy nagyobb lyukú galuskaszaggatóval beleszaggatjuk. Főlési ideje kb. 2-3 perc, akkor jó, amikor feljött a leves tetejére.

Ennek a tésztának van egy másik elkészítési módja is, ami a következő:

A tojássárgáját 2 dkg. zsírral eldörzsöljük, hozzáadjuk a felvert habot, kevés sót és a darát, majd azonnal a levesbe szaggatjuk.

Ajánlott levesek: húslevesek, zöldséglevesek, karfiol, zöldborsó, becsinált leves

Májgaluska:

Hozzávalók:

10-15 dkg. máj /csirke vagy sertés, mindegy/, 2 dkg apróra vágott, zsiradékon pirított vöröshagyma, 1 tojás, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csapott evőkanál liszt, só, vegeta, bors, zöld petrezselyem apróra vágva.

A májat megreszeljük vagy megkaparjuk, elkeverjük egy egész tojással, két kanál vízzel, hozzáadunk egy kanál zsemlemorzsát és pár percig áztatjuk. Ezután hozzákeverjük a pirított hagymát, megfűszerezzük, végül elkeverjük a liszttel. Nedves kanállal apró galuskákat szaggatunk a levesbe.

Burgonyagombóc:

Hozzávalók:

25 dkg. sósvízben főtt, áttört burgonya, 2 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál búzadara, 3 dkg. zsíradékon pirított, apróra vágott hagyma, zöldpetrezselyem, bors.

Az alapanyagokat összedolgozzuk, apró gombócokat formázva belőle a levesbe főzzük.

Tipp: aNagyobb gombócokat formázva és sós vízben kifőzve mártások, pörköltek mellé kíváló köret. Vadasmártáshoz például nagyon finom!

Zsemlegombóc:

Hozzávalók:

1 db. zsemle, 1 tojás, 3 dkg. pirított hagyma, zöldpetrezselyem, só, bors, 1 kanál zsemlemorzsa, 1-2 evőkanál liszt.

A zsemlét pár percre vízbe áztatjuk, kicsavarjuk és szétmorzsoljuk, elkeverjük a tojással, a hagymával és a morzsával, 10 percig pihentetjük, végül hozzádolgozzuk a lisztet. Vizes kanál segítségével apró gombócokat formázunk belőle.

Ajánlott levesek: pürélevesek, zöldséglevesek.


Húsgombóc:

Hozzávalók:

15 dkg. darált marhahús, 5 dkg. rizs, pirított hagyma, 1 tojás, só, bors.

Az alapanyagokat összekeverjük és apró gombócokat formázunk belőle.

Ajánlott levesek: vegyes zöldségleves, káposztaléleves.


Habart tojásbetét:

A felvert tojásokat, 2-3 darabot vékony sugárban öntjük az erőden forró levesbe, közben a levest folyamatosan keverjük. A tojás a levesben foszlányokká válik.

Leginkább rántott levesekben használjuk.

Bevert tojásbetét:

Tálalás előtt, a csendesen fővő levesbe személyenként 1-2 feltört nyers tojást beleengedünk. Addig főzzük, míg a tojásfehérje megalvad.

Ajánlott levesek: rántott leves, sóska- spenót- tárkonyos-, kaszásleves.


Pirított zsemlekocka:

Zsemlét, fehér kenyeret apró kockákra vágunk és sütőben, száraz tepsiben megpirítjuk, időnként megforgatjuk.

Levesbe csak a tálalákor tesszük, mindenkinek a saját tányérjába.


Gyűszűtészta:

Igen látványos tészta, ha vendégeinket szeretnénk elképráztatni, arra nagyon alkalmas.

1 tojásból és 10 dkg lisztből a szokásosnál lágyabb tésztát készítünk. Ha a tészta nem elég lágy, kevés zsiradék hozzáadásával puhíthatunk rajta. Vékonyra kinyújtjuk és két lapot egymásra helyezünk, de nem nyomjuk össze, ez nagyon fontos! Gyűszűvel vagy egészen apró fánkszaggatóval kiszaggatjuk, zsiradékban kisütjük. Szaggatásnál a két lap széle egymáshoz ragad és sütés közben a tészta felhólyagzik, apró gömbök lesznek belőle.

Ajánlott levesek: karfiol leves, zöldségleves, csontlevesek.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 18
Heti: 57
Havi: 276
Össz.: 203 636

Látogatottság növelés
Oldal: levesbetétek
Konyhatudomány-a magyar konyha alapjai - © 2008 - 2024 - konyhatudomany.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »